2014. december 16., kedd

Váci Mihályra emlékzve

A téma története furcsa utat járt be.
Egyik oldalról Jártó Róza egy esszét írt Váci Mihályról, melynek aktualitását a költő születésének 90-ik évfordulója adta. Más oldalról ez időben Csajkovszkij 5. szimfóniájából szerkesztettem egy dalt, melynek érzelmi mondanivalója alapján a Szív keringő címet adtam. És amint Róza ezt meghallotta, felsejlett benne egy vers is a költőhöz. Ezután már csak a zene és vers össze-öleltetése lett a feladatunk, így a költő nagy szíve illeszkedhetett a zeneszerző nagy szívével…
Hallgassák szeretettel ezt az emlék-számot
Jártó Róza és Derkovats Gyula

Jártó Róza
Váci Mihályra emlékezve

Rövid volt a léted,
Vagy a tett volt sok?
Amit valaha a sors
A válladra rakott.

Festettél szép képet,
S írtál verseket,
A Te dolgod az volt,
Ígérj szebb életet.
Birkóztál a széllel,
Mi balról, s jobbról fújt,
Mégsem azt érezted,
Ez lenne a múlt.
Hétköznapi örömök,
Egy-egy igaz barát,
Ki rövid léted alatt
Mindig melletted állt.
Egyedül a család,
Mi biztos és örök,
Ahol nem szükségesek
A képmutató körök.

Csend borul a tájra,
Halkul az élet-zene,
S lassan elindul a
Rajongók menete.
Mindnek kezében
Az az egy szál virág,
Mozgalmas léted után
Neked már kijár.

Nyugalom szigete a
Farkasréti tanyán',
Hálás szívünkben a
Halhatatlanság, mi vár.


2014. október



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése