2022. június 28., kedd

NÉGY ÉVSZAK RAPSZÓDIA NYITÁNY

 

NÉGY ÉVSZAK RAPSZÓDIA NYITÁNY 

 

Mire az elmúlt három évben megírtam a Négy évszak című rapszódiát, egy egészen új zenei világ bontakozott előttem, számtalan vitatható véleménnyel, tanulsággal, elhatározással, alázattal a zeneművészet tekintetében. Itt nemcsak arra gondolok, hogy technikai értelemben a zeném sokat fejlődött, az elsőtől az utolsó megszólalásig, hanem a zenéről alkotott véleményem ̶ filozófiai értelemben is.

 

Induljunk ki abból, hogy a zeneművészet maga is egy óriási fejlődésen ment keresztül. Az egyszerű dob-, húros- és kürtszerű hangszerektől a mesterfokon megalkotott akusztikus hangszereken át a korszerű elektronikus csodákig. Ugyanúgy az egyszerű énekhangtól a legmagasabb fokú kórushangokig. Ugyanúgy az egyszerűen ábrázolt hangkottázástól a legkorszerűbb sokat tudó kottázó programokig, és ugyanúgy a legelső hangfelvételtől a sztereó hangzású mai felvételekig.

Amilyen töretlen és egyenletes fejlődés volt az eszközök tekintetében, az nem mondható el a zene filozófiai értelmezéséről. Az ősi harmónia, a hangszerek alaphangjai és annak színes felhangjai sokáig meghatározták a harmóniáról alkotott elképzelésünket, igényünket. Az oktáv 12 félhangra osztásával a felhangok tábora kibővült az emberi fül számára kedvező hangzásokkal. Ennek matematikája ̶ a jól temperált zongora ̶ meghatározta az európai zene, majd később a világ zenekultúráját is. A Dúr- és a moll hangzású zenék uralma alakult ki, amelyet a népdalok is átvettek és jóformán csak erre épültek évszázadokon át. Ebben a modorban születtek a dalok, operák, szimfóniák, versenyművek, szimfonikus költemények.

Ezt a tonális zenekultúrát a XIX század végén, fokozatosan az atonalitás kezdte felváltani, ami azt jelenti, a zene kezdte elveszíteni a lényegét, a dallamát. Az atonális zene a mai napig csak tovább ereszkedett lefelé azon a lejtőn, amely teljes zsákutcába vezette. Ugyanakkor megjelent egy tartalmatlan zene, a halandzsázó, egy kaptafára íródó jazz. Amíg a XIX század végéig a zenekultúra felemelkedőben volt, azt a mai napig az egyetemes hanyatlás követte.

Példaként említhetnénk az autó fejlődéstörténetét. A nehezen indítható, rosszul fékezhető, nagyobb sebességeknél nagyon zajos, rázós és egyéb kényelmetlenségekből a fejlődés során kigyógyított jármű mindenki kedvence, okos társa lett, vagyis a mérnöki diszciplína töretlenül előre haladt, és az új jármű változatok hallatlan bővülése következett be. A mérnökök nem állami támogatásból élnek, hanem a társadalmi elismerés által, piaci viszonyok között.

 

Mi történt a művészettel? Hisz nem csak a zene van hanyatlóban, hanem az értelmetlen absztrakcióval, torzszüleményekkel megáldott képzőművészet, vagy a tartalmatlan, abszurd, a helyesírás szabályait felrugó verselési formák, vagy a film-művészet is…Hol vagyunk már a szépséges arckifejezésektől, a megírt hexameterektől, a szép jellemábrázolásoktól? Mai művészet többnyire elnagyolt, torz, primitív, mondanivalója vagy közhely, vagy krimi, vagy pornó, vagy szinte semmi, szériában gyártott, csekély munkaráfordítással megjelent alakban. És ami ebben bosszantó, hogy állami támogatások nélkül már nem is életképes. Ami meg mégis támogatások nélkül is életképes, az már nem is művészet, hanem ipar. Például filmipar… De ezek hozamát nem az alkotó művészek, hanem a körülöttük forgó ezer féle nevetséges feladatot ellátó személyek és főnökeik fölözik le. Nézzünk meg bármilyen film végét és meglátjuk mennyi haszontalan tótum-faktum neve van ott felírva. (:

A zeneipar meg a hangerő féktelen növelésével akarja uralni a mindenséget. Igen minden feletti hangerő uralmon kívül a mondanivaló helyett táncnak nevezett rángatózás, látványtrükkök szórakoztatják a nagyérdeműt. A nagyérdemű meg belekábul ebbe a harsogásba, jól érzi kábultan magát és nem veszi észre, hogy jól „megszivatták” a borsos jegyárral és egyéb rátukmált „ingyenes” reklámmal. Gondoljunk csak meg: Arany János a Toldi pályázatért húsz aranyat kapott, de nem kötötték ki. hogy azt másokat gazdagító reklámokra kell költenie, mint manapság a dalverseny győzteseinek előírják… Itt is egy sereg mondvacsinált élősködő „szakma” zsebeli be a jutalmat.

Ja, és egy mai modern zeneszerző művét állami támogatás nélkül be se tudják mutatni. Ha nagy nehezen összeáll egy modern zenekari koncert, csekély számú nézőközönség udvariasan tapsol, de nem kívánja még egyszer végighallgatni e becses művet. Az meg aztán végképpen nevetséges, hogy egy klasszikus művet modernné dolgoznak át, tehát lealacsonyítják a mai alacsonyra szabott ízléshez, nem hogy a nagyérdemű műveltségét emelnék magasabb színvonalra, azáltal, hogy az eredetiséget hangsúlyozva megmagyaráznék, miért is szép.

 

Apropó, szépség… szép az, ami érdek nélkül tetszik, és élményt adóan a lélekhez szól. És azért tetszik, mert többet rejt magában annál, mint ami látszik, hallatszik elsőre. és ezt a lélek megérzi. És ebben közrejátszanak a kivételes énekhangok, a sokszínű hangszerelés, és az előadó(k) lelkülete, az interpretálás.

Magyarán zenei vonatkozásban a szerző és előadó ismerete nélkül meghallgatott, a léleknek kellemes érzést nyújtó, mondanivalójában tartalmas, ismételten meghallgatni kívánt dallamok, hangzatok a szépek. És azért szépek, mert érezzük, hogy többet mondanak, mint azt egy meghallgatásból megértünk, magunkévá teszünk. A rejtett mondanivaló megértéséért akarjuk többször meghallgatni. És ez az érzés nem szűnik meg a második, harmadik, stb, meghallgatás után sem.

Most bemutatjuk az általunk megalkotott NÉGY ÉVSZAK RAPSZÓDIA NYITÁNY című részletét, minden további kommentár nélkül, legközelebb pedig az egész művet… Kérjük a fej- vagy fülhallgató használatát a zene teljességének megérzésnek érdekében…

 

Kellemes meghallgatást kívánunk ̶ szeretettel Róza és Gyula

 

Elérhetőségek:

https://youtu.be/G2fvMYaXze4

https://videa.hu/tagok/derkovats-gyula-2108003