2021. április 27., kedd

ALTATÓ II

 


Az altató témája már megjelent évekkel ezelőtt a zenei rovatunk 29. számaként. Abban a rovatban részletesen kifejtettem, hogy miért és hogyan írtuk meg József Attila Altató című versének megzenésítését. Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor most miért kerül elő ismét ugyanennek a versnek újabb felidézése?

Amíg ama mű egy egyszerű szoprán ének zongorakísérettel, addig az új mű ugyanannak az alapdallamnak szimfonikus zenekarra való átírásával a gyerekszobai dalocskával szemben egy koncert-termi előadásra szánt művé terebélyesedett. Ennek hátterében az a tény áll, hogy a komponálási és a stúdió-munkálati gyakorlatunk az eltelt időszak alatt, nagyon sokat fejlődött a szimfonikus zenekarrá válásban, amely kétségkívül a zenekari létezés csúcsait veszi célba. Megalakult a R&J szimfonikusok virtuális együttese, és természetesen a további komponálási feladatokban ennek az együttesnek jut a főszerep.

Tehát az Altató II pontosan egy kísérlet arra, hogyan lehet egy sikeres darabból még sikeresebbet csinálni, a hangszer eszközök megváltoztatásával és jelentős bővítésével. A két hangszer (szoprán és zongora) helyett 17 hangszer együttese adja meg a dallam újdonságát. Az alapdallam és a hangnem, valamint a szoprán ének változatlan, de az új intro, intermezzo, és outro zenei elemek nagyobb keretet adnak a zenének.

A hangszerelés részletezéssel itt nem kívánok foglalkozni, csak annyiban teszek említést, hogy a szimfonikus zenekar valamennyi hangszere kapott valamilyen szerepet, sőt, a magas hangok élesítése céljából üvegharang is megszólalgat.

Viszont stúdió felvétel munkái jelentősen megváltoztak, egy bővebb alapra kerültek. Ennek eredménye, hogy az új ún. multi-sztereó hatású felvétel készült, amely messze felülmúlja a klasszikus sztereó felvételi hangzásokat. Eredményként az össz-zenei hangzásból sokkal több részlet hangzás emelkedik ki. Ez a kompozíciót így hangzás szempontjából élvezetesebbé, értékesebbé teszi. Mindez persze fej- vagy fülhallgatópár alkalmazása mellett érvényesül teljesen. Megjelennek a jobb vagy bal fülben erősebben hallható részletek az általános közép-hangzás mellett. Ezeknek az érvényesítésére a sokszólamúságban jut fontos szerep.

Mindezek figyelembevételével lehetőleg fej- vagy fülhallgatón keresztül hallgassátok e darabot ‒ szeretettel Róza és Gyula

 

 

Elérhetőségeink:

https://youtu.be/tPBP5-kMQzk

https://videa.hu/videok/zene/altato-2-derkovats-gyula-jarto-roza-dZrfEIvOlVBYvpfr

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése