2021. január 10., vasárnap

TÉLI ÁHÍTAT

 

Derkovats: Négy évszak, Tél, 1. rész

 

 

A Négy évszak szimfonikus költemény készültéről már korábbi zenei rovatunkban beszámoltunk. Az eddigiekben már szó volt az Angyalok imája című rész megjelentetéséről. Mindazonáltal az csak egy kiragadott részlet volt a készülő műből, mivel ott csak a kórus szólamok énekeltek.

A mai napig a Tél tétel már szimfonikus zenekari szerkesztésben is készen áll, és ebből az első rész, a karácsonyi mise bevezető zenéje kapta a Téli áhítat címet. Ez a zenei rész piramis alakban koreografált. Távolról indul halkan, visszhangokkal keverve és folyamatosan emelkedő hangerővel jut a templomba, a tetőpontig, az imáig, majd annak lecsengése után a templomon kívül fokozatosan lecsendesedik és visszhangokkal elhal.

A bevezetőben a templomi harang hangjaiba kapcsolódik be a hárfa, majd a fafúvósok és kürtösök kara. A hárfa ismétlődő dallama megszokottól eltérő egyenletes ritmusa a hóesést imitálja az egész darabon át.

A második dallamcsoportot a vonósok alkotják, akik már a fő motívumot indítják, de nem fejezik be, mert újra indítva a hatszólamú kóruskórus és a szimfonikusok együttesen játszák végig az imát, emelkedett hangulatban. Az ima elhangzása után a vonósok ismétlik az ima-motívum második felét, majd a fafúvósok, kürtösök, a hárfa, a templomharang, kivezetik a zenét a szabadba, ahol eltávolodva a templomtól fokozatosan elhal a zene

Az ima a jól ismert Miatyánk, amelyet Jártó Róza mond el.

 

Hallgassák ezt a zenét ‒ szeretettel Róza és Gyula

 

A zenék elérési útjai:

https://youtu.be/Pt7wO6BX_Pc


 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése