2020. július 22., szerda

TISZTELGÉS A KORONAVÍRUS LEGYŐZŐI ELŐTT




Ez a 2020-s év senki által nem várt új, halálközeli fejleményt hozott a világnak: a Covid 19 koronavírus világjárványt, amely a napjainkig félelemben tartja a világ földrészeinek lakóit. És nem csak sűrűbb meghalás-érzés által támadt pánik sújtotta a népességet, de nyomában gazdasági válság is fenyeget, éppen a fertőzés terjedés megelőzése okán. Mindehhez határozott intézkedés-sorozat bevezetésére, fegyelmezett végrehajtásra, empátiára, szeretetre, megértésre, anyagi és erkölcsi áldozatvállalásra volt szükség, Az ebből fakadó viselkedés a népesség legnagyobb részében meg is nyilvánult ‒ ők lettek a vírus-legyőzők.
Mégis ki kell emelni ezen időszak legnagyobb alakjait, akik a vírus által fertőzöttek megmentésén dolgoztak éjt-nappallá téve: mentősöket, orvosokat, ápoló- és kisegítő személyeket, akik szó-szerint a halál torkában dolgoztak, hogy minél többen meg-gyógyulhassanak. Ők az igazi győztesek. Minden győzőt, de leginkább őket illeti meg a köszönet, a hála, a tisztelet, és minden jókívánság, amely az általunk nyújtott imában testesül meg: Üdvözlégy Mária.
Az Üdvözlégy Mária, ‒ az emberiség által egyik legismertebb ‒ ima legyen most egy új zenei formába öltözve ‒ kottás alakban ‒ közreadva, amellyel tovább erősítjük az életbe vetett hitünket, jószándékunkat a Róza & Julius kiadó munkatársai:
szeretettel ‒ Jártó Róza és Derkovats Gyula

Üdvözlégy Maria

kegyelemmel teljes,
Az úr van teveled,
Áldott vagy Te az asszonyok között,
És áldott a Te méhednek
gyümölcse Jézus.
Asszonyunk szűz Mária,
Istennek szent anyja,
Imádkozzál érettünk,
bűnösökért, most
és halálunk óráján.
Ámen.



A zenék elérési útjai: