2021. július 1., csütörtök

ZÖLDELLT A RÓZSAFA

 

ZÖLDELLT A RÓZSAFA

 

A március 8.-i nőnapra szóló köszöntőt keresve a Zöldellt a rózsafa című népdal jutott az eszembe, mint a hitvesi hűség szép mintája. Ezt a dalocskát szinte mindenki ismeri, de kórus-énekben, szimfonikus zenekari aláfestéssel senki. Ez került kivitelezésre, sőt lemezkiadásra most a Róza & Julius kiadó gondozásában.

Sokan kérdezték az utóbbi időben írt szimfonikus műveinkről, hogy mely zenekar játssza? Mely kórus énekel? Ez szinte zavarba is hozott, hogy a videóknál vagy a lemezeknél nincs feltüntetve az előadó zenekar és/vagy kórus.

Nos, a legújabb a Zöldellt a rózsafa című népdalt tartalmazó Cd lemezünkön már ez a felirat is szerepel: „R&J szimfonikusok”, azaz Róza & Julius szimfonikusok. Mindez hosszú fejlődés eredménye,  mivel most már állandó gyakorlattá vált a virtuális szimfonikus zenekarunk és kórusunk megjelenítése a virtuális világban, a megosztókon, mint a Youtube, Videa, Indavideo, Vimeo.

Lemezfelvételeink kidolgozása, azaz a master hangfelvétel, valamint a borító és lemezgrafika a Róza & Julius stúdiójában készül, a lemezek fizikai legyártása évek óta a Robotix kft.-ben történik. Érdekessége a kiadott lemezeinknek, hogy ‒ szintén hosszú fejlődés alapján ‒ nemcsak a hanganyagot rögzíttetjük a lemezre, hanem annak videó változatát is, valamint a mű teljes kotta-anyagát is. Így egy-egy kislemezen mindig csak egy ‒ rövideb-hosszabb ‒ zeneszámot rögzítünk, a hozzátartozó fenti részletekkel.

Ez a teljesen egyedi megoldás lehetővé teszi a kották kinyomtatását egy későbbi élő előadáshoz, valamint az elektronikus kottaolvasóba való átvitelt is. Ez a komplex kivitelezés lemezeinket nyilvánvalóan értékesebbé, hasznosíthatóbbá, egyben értékállóbbá teszi.

Végül érdekességként hozzátesszük, hogy a szépséges Zöldellt a rózsafa nem magyar népdal, de a magyarra fordítása elsőrangúan magyaros. Inkább csak a hangzásvilágából és szerkezeti felépítéséből lehet arra következtetni, hogy mégsem magyar, hanem lengyel gyökerű, de a magyar szívet ugyanúgy melengeti…

Hallgassátok, lássátok ‒ szeretettel Róza és Gyula.

 

Zöldellt a rózsafa

Zöldellt a rózsafa,
mégis elszáradott.
Meg ne tudd anyácskám,
meg ne tudd anyácskám,
sej, hogy miért búsulok!

Oly bús az életem,
elment a kedvesem
messze más határba,
messze más határba,
és útját nem lelem.

Zöld erdő sűrűjén
madárka hangja száll.
Hallod jó anyácskám,
hallod jó anyácskám,
kedvesem arra jár.

Vígan szól énekem.
Elmúlik majd a tél.
Rózsa virulásra,
rózsa virulásra
hű párom visszatér.

 

 

Elérhetőségek:

https://youtu.be/NfUpo5oSmLI

https://videa.hu/tagok/derkovats-gyula-2108003


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése