Mostan egy
korábbi alkotásunkhoz nyúlunk vissza: Ima
Szent Ritához A mű aktualitását az
adja, hogy Szent Rita születésnapja május 22.
Az Ima Szent Ritához az Örökbecsűek/Dallamokkal ölelt rímek
című CD albumunk egyik jelentős darabja.
A vers Jártó Róza: Golgoták és kisdedek című könyvének is
központi gondolata. A könyv borítóján található Szent Rita ikon Siess Zsuzsa ikonfestő
munkája, és Jártó Róza tulajdona.
A verset Jártó Róza: Anya! nézd egy szép virág című
verseskötetében is megjelentettük. A fenti CD album és verseskötet
ikertestvérek.
A francia Cézar Franck szimfóniájából választott, átírt
zenemű különlegesen, hűen formálja meg Szent Rita alakját, mindazonáltal igazi
ima is hozzá. A zene középső részében még a szent különös, zaklatott életére is
utal, amelyet az ima ismétlése old fel.
Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10
évvel, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként
tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be.
XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének'' nevezte őt. Testét Casciában, az 1937--47
között épült Szent Rita-templomban őrzik.
A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak
tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
Jártó
Róza: Ave Szent
Rita
Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!
Krisztus választott jegyese,
Ki hitben kedvese
Ki hitben kedvese.
Életed kísérte bánat, és anyai gyász.
Mégis kezed nyújtod a vétkezőnek,
Akit a nép gyalázz,
Akit a nép gyalázz.
Szent Rita, ki vagy türelem
A lelkierő, lángoló példaképe,
Kérj nekem szent lelkierőt,
Kérj nekem szent lelkierőt.
Mutasd meg nékem a helyes utat,
Melyet vak szemem, hiába kutat.
Hogy álljam e harcot, kitartsak,
Hogy álljam e harcot, kitartsak.
Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!
Krisztus választott jegyese,
Ki hitben kedvese
Ki hitben kedvese.
Azoknak ajánljuk, akik a szépséget keresik. Szeretettel Róza és Gyula
Elérhetőség:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése