2018. január 8., hétfő

BÚVÓPATAK


Közelgő Valentin nap felidéz bennünk egy korábban megírt, de a neten még nem publikált zenés versünket, a Búvópatak-ot.
Ennek tapasztalata bizony gyakran megjelenik gondolatunkban. Hiszen minden ember szeretettel emlékezik vissza első szerelmi élményére, amely már réges-rég a múlt ködébe burkolózik, de soha nem felejtődik el. Az első alkalommal repeső szív valakiért kitörölhetetlenül megmarad emlékeink sorában. Álomszépen jön elő az érzés, a szív muzsikál, a gondolat ide-oda csapong, a lélek a mennyekben repdes. És még azt is könnyűnek érezzük, hogy talányosan véget ér de érzelmünk rengetegében elő-elő bukkan. A felidézésben M. Ravel bájos zongoraversenyének zenei átirata tovább erősíti régmúlt érzéseinket.
Hallgassák újra átéléssel ezt az érzésüket a Örökbecsűek/Dallamokkal ölelt rímek műfajban írt alkotásunkban szeretettel Jártó Róza és Derkovats Gyula.


Jártó Róza: Búvópatak

Lehull a lepel a vágyról,
Ódát zengve egy virágról.
Szíved most nyílt meg talán,
Versenyt úszva érzelmed taván.

Hárfa hangja sír az éjbe,
Vágyad húz a napsütésbe.
Álmod átszáll az éteren,
Darabokra tört érzelem.

Ha a szerelmed véget ér,
S szíved lesz majd hófehér.
A hajad is már őszbe jár
Emlékeid vad talaján.

Vágyva nézed a párokat,
Búsan kergetve álmodat.
S kérdezed majd – mondd miért?
Ami szép volt, így véget ért.

Elszállt, mint egy gondolat,
De álmaidban megmaradt!
Mint csörgedező kis patak,
Fel-feltűnik, majd elszalad...

Elérhetőségek:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése