Hétköznapi boldogság

Jártó Róza: Hétköznapi boldogság 

Hogyan mondjam, mennyire szeretlek… 
Mikor a napfény simogatja lelkemet, 
Mikor a léptem az utcán kopog, 
Mikor a fák levele zizegve mozog. 

Erdőbe, ha visz az utam, az ösvény 
megtalálja a forrást, a szomjam oltó kutam, 
és mikor éhesen korog a has, 
mindig akad egy kenyérrel teli kas. 

Nem mondom, hogy sosincs’ zivatar

és felhő, mely napot eltakar, 
hogy mindig és mindenkor süt a nap, 
s mindennap a napsugár egyformán simogat. 

Én csak azt mondom, kellesz nekem. 
Ha a napsugár átdereng az éjemen, 
ha testem párnádra éhesen hull, 
ha a forró tested hozzám simul. 

Reggel, ha érzem a pirítós illatát, 
a kávét, melybe a cukrot a kezed

nyújtja át… 

Az ember csak bolyong, nem tudja, merre jár,

Ha nincs szív, mely utat mutat,

hogy hazatalálj.

***

Ez a számunk a szerelemről, szerelmeseknek szól. A vers Jártó Róza: Anya! nézd, egy szép virág… című verseskötetéből választottuk Nőnapra való aktualitással. A versre jellemző egyszerűség, a rajongó tiszta őszinteség Jártó Róza sajátja. A verssel ölelkező dallam Csajkovszkij híres 4. szimfóniájából merített. Az átdolgozott alak önmagában is egy csillogó, önálló zenedarab lehetne.

A vers mondanivalójában egy érzelmi emelkedés van, és a zene is követi ezt az emelkedést, mintha eleve erre született volna…

A Dallamokkal ölelt rímek c. lemezalbumunk e száma megtekinthető videón is, a Youtube megosztón. Ezen a videó-sorozaton, amely a lemezalbumunk tartalmából épül fel, nem képi trükkök bemutatására vállalkoztunk, hanem a legegyszerűbb szimbolikus ábrázolásra törekedtünk, mert szerintünk a kevesebb a több…

Kellemes zenehallgatást, videózást kívánunk Jártó Róza és Derkovats Gyula

Letölthető:

Meghallgatható:






Videón megtekinthető:

https://youtu.be/S1FO8AvJ6yg

Derkovats-Jarto: Milyen - ilyen (zene G. Mahler nyomán)

Ez a számunk is egy szokatlan témát vesz elő, az időskor ismert betegségét, a szellemi leépülést.

Kiindulópontja a fenti című vers, Jártó Róza: Anya! nézd, egy szép virág… című verseskötetéből. A költemény rezignált, őszinte hangvétele találkozott Gusztáv Mahler 5. szimfóniájának lassú tételével és annak csöppnyi részletével alkotott dallamokkal ölelt rímeket. Bár Mahler szimfonikus műveiben gyakran találunk atonálisba hajló részleteket, a megjelentett dallam egy nagyon letisztult, árnyalt, romantikus világot tár elénk. A zenei átirata némileg bonyolultabb hangzásúvá teszi az eredeti művet.

A darab egyik új jellemzője, hogy a hangos vers megoldás monológ helyett párbeszédessé vált, fokozva ezzel annak drámaiságát.

Másik újdonság, hogy e dallamokkal ölelt rímek videó változata is elkészült és a YouTube megosztóra felkerült.

Kellemes elmélyülést kívánunk Jártó Róza és Derkovats Gyula

Letöltésért az alábbi ikonra kattints:

Meghallgatni az alábbi lejátszóra kattints:




A videó megtekinthető az alábbi linkre kattintással:

https://youtu.be/Fk-zaJqEGfU

Adventi fohász

Jártó Róza: Adventi fohász 

Uram!

Itt van Advent napja s vár ránk Szerettünk.
Ez egy rossz tréfa volt, s boldogan nevetünk. 
Amit eddig megéltünk, amit nem szerettünk,
Egy csettintés részedről, s elszáll felettünk.

Tudom, messze vagyunk még a sok földi jótól,
A reményt adó, áhított, biztató szótól.
Uram, vegyed életemből, minden kaphatót, 
Csak halljam szívből nevetni a szomorkodót.

Még egyszer lássam nevetni csillogó szemét,
Nem vágyva a sírt, az élet adta teherért.
A boldog nevetéstől torzult vidám arcát,
Nem az életért vívott minden napi harcát.

Drága jó Uram! Hiszem, hogy Te megadhatod,
Láttál-e nála jobbat, ki életet kapott?
Mért’ méred vállára a súlyt bőven, marékkal?
Míg nála rosszabbak nem kapják rossz szavakkal.

S bocsájtsd meg nekem ezt az esdeklő imát,
De őt ne szenvedtesd, szépítsd meg alkonyát!
Hagyd, hogy érezze, szép napod melegét,
Nem hagytad magára a földnek e gyermekét!

Nézz fel a naptárra, most van Advent hónapja,
Szórod ajándékod boldog-boldogtalanra.
Kérlek, tegyed meg nekem ezt az apróságot!
Mi ez Neked, ki teremtette e világot…

***

A témát ma ismét a Dallamokkal ölelt rímek című albumunkból merítettük.

Hamarosan beköszöntő Advent időszaka meghozza a fenti vers aktualitását. A versíró őszinte, tiszta érzésein keresztül egy drámai fohász bontakozik ki az Úr felé egy súlyosan beteg ember gyógyulása érdekében.

A verset átölelő zene a F. Mendelssohn romantikus Reformáció szimfóniájából merített átirat, amelyet áthat a fohászkodó lélek alázata.

Hallgassák szeretettel Jártó Róza és Derkovats Gyula

Letölthető:

Hallgasd meg:




Videó:

https://youtu.be/vGuVkTaVxKo

Dallamokkal ölelt rímek/Árvaság

A mai témánk a múltkori drámai után egy könnyed, kedves rövid vers a magány oldásáról. A meglepetést itt a végtelen egyszerűség és az összetartozás szerető meleg érzése adja. Az ölelkező dallam a kevéssé ismert romantikus cseh zeneszerző, L. Janacek Simfoniettá-jából átszerkesztett alakban erősíti meg a vers lágy, simogató báját.

Szeretettel Jártó Róza és Derkovats Gyula

Jártó Róza: Árvaság

Anyám kapott egy cicát,
Olyan édes kis szőrmókot…

Ő is egy árva volt,
Ki vad kutyáktól,
S emberfiától űzve,
A kertek alatt kóborolt.
Kutyák kergették,
Ág szaggatta,
Kicsiny kis életét,
Pedig csak egy bűne volt,
Árva lett, kinek életében,
Nem volt menedék.

Összebújnak, együtt várnak,
Mint védtelen gyermekek,
Együtt várják a világ véget,
Még’ az élet lepereg.

Könnyes szemmel nézegetem,
Esténként a két árvát,
Ahogy egymást dédelgetve,
Oldják

szívük

magányát.

Dallamokkal ölelt rímek a rákról

Különös drámai erővel indul ez a zenedarab. Az élet legnagyobb, mindennél nagyobb, legemberibb harcával, amely manapság nagyon sokunk sorsává válhat…

Mind a vers, mind a zene gondolata valós történéseken alapszik, mert az írók átélték már egy-egy számukra kedves ember legsúlyosabb megbetegedését. És erről nem lehet könnyekig fokozódó felindultság nélkül művet írni.

Amikor kiderül a halálos kór, a beteg számára ” virágzó rét” nem létezhet, a „nincs bújni hova” és „ki fogja akkor a kezemet?” gondolatok nagyon kifejezőek és hihetetlenül találóak a nagy megrendültségre. Mégis egyre inkább az élni akarás reménye vesz erőt a rémületen: vár a „szépség aranya”, „van erőm”, „legyőzöm őket”.

A vers gondolatait a zene még inkább életszerűvé teszi a maga szertelenségével, komorságával, szörnyűségességével. Végül a harcosságával, az erő, a hit nagy reménységével, biztatásával hitelesen, híven támogatja, egybeforr vele.

Ezt a nagyon fontos művészi üzenet hallja meg minden rákban szenvedő embertársunk… adja a sors küzdelmükhöz a titanikus erejük hitét!…

Mély együttérzéssel, szeretettel Jártó Rózától és Derkovats Gyulától

Jártó Róza: Harcok harca

Kinézve a kórház ablakán,
Virágzó rétet látom tán?
De hályog van a retinán,
Virágzó rét? Nincs is talán…
Burjánzó sejtek gúnyos hada,
Tépi a testem, nincs bújni hova,
Az akarat, a szerencse csillaga,
Elfutott, vagy nem is volt soha…

Ősszel, ha szállnak a madarak,
Szívben, ha gyengül az akarat,
Ébredni vágyik a kikelet,
Ki fogja akkor a kezemet?
Tüzesen süt a nap sugara,
Ez még nem életem alkonya,
Vár még a szépség aranya,
Vár rám sok hajnal bíbora.

Hiszem, hogy nekem van erőm,
Életem nekem a szeretőm,
Rossz sejtek hiába burjánzanak,
Legyőzöm őket egy nap alatt!

Egy ilyen szép nap hajnalán,
Nem kopogtathat a halál!

Dallamokkal ölelt rímek a tavaszi szerelemről

Az Örökbecsűek/Dallamokkal ölelt rímek című CD lemezalbumunkból válogattunk ismét két számot. A kiteljesedett tavasz a szerelem nagy ihletője.

Az első darab –a Búvópatak – a már múló szerelmi érzés fel-feltörését, búvópatakként való felbukkanását-eltűnését jeleníti meg, ahol M. Ravel különleges hangvételű, harmóniájú zongoraversenyének átirata Jártó Róza versmondásával ölelkezik. A zenében többször kifejezőn megjelenik a zongora csörgedező víz-patak érzést kifejező hangja.

A második szám – a Napfény keringő – pedig egy még lélekben fiatal, kedveséhez igyekvő személy öröm-érzését exponálja. Itt W. A. Mozart tavasziasan játékos zongoraverseny motívumának átirata adja meg az alaphangulatot, és a szeretett személyhez való közeledésben teljesedik ki.

Keressék és hallgassák e számokat, szeretettel

Jártó Róza és Derkovats Gyula

Jártó Róza: Búvópatak 

Lehull a lepel a vágyról,
Ódát zengve egy virágról. 
Szíved most nyílt meg talán,
Versenyt úszva érzelmed taván.

Hárfa hangja sír az éjbe,
Vágyad húzz a napsütésbe.
Álmod átszáll az éteren,
Darabokra tört érzelem.

Ha a szerelmed véget ér,
S szíved lesz majd hófehér.
A hajad is már őszbe jár,
Emlékeid vad talaján.

Vágyva nézed a párokat,
Búsan kergetve álmodat.
S kérdezed majd, mondd miért?
Ami szép volt, így véget ért…

Elszállt, mint egy gondolat,
De álmaidban megmaradt!
Mint csörgedező kis patak,
Fel-feltűnik, majd elszalad.

Jártó Róza: Napfény keringő

Veled vagyok, ha süt a nap,
Vagy szél tépi a fákat.
Hétköznapi gondok
Gyűrik a ruhámat.

A homlokom ráncban,
De a szemem ragyog!
Sietek hozzád,
Nálad otthon vagyok.

Térdig érő hóban

érzem a tavaszt,
A virágos rétet,
Akár egy kamasz.

Dehogyis érzem
A köszvényt, a fájást,
Ha te vagy mellettem,
Május az életem…

Dallamokkal ölelt rímek a tavaszról

A beköszöntő tavasz új életérzésekkel tölti el a szívünket. A kizöldülés, a virágba borulás, a madárdalolás, az éltető napsugárzás együtt különös szimfóniát zenget.

Ehhez az életérzéshez nyúlnak újabb számaink, és főszerephez jutnak olyan parányi szereplők, mint egy almafa, egy veréb. S igazán nem mindennapi szerepben… és nem mindennapi zenével. A téma úgy hozta, hogy mindkét Jártó verset Csajkovszkij híres 4. szimfóniájának átírt zenéi ölelik át. Itt a kicsinyek a legnagyobbak..

Keressék és hallgassák szeretettel e számokat

Jártó Róza és Derkovats Gyula

Jártó Róza: Almafa

Ez a kis almafa meghal,
meg bizony, ha nem vagyok,
száraz ágán – képzeletemben –
bagoly huhogott.
Gyökerén kóbor farostok.

– Ez a kicsiny almafa meghal!

De láttam egy kis élet-hajtását,
rügyecskét, majdan levelet,
csak annyi volt, mint alélt szája
előtt, tükrön a lehelet.

Mint válságos embert az orvos,
úgy gondoztam a fa-jövőt,
nagy szó, de a klinikai
halálból visszahoztam őt.

S tavaszodván, engem – a doktort –
virágcsokorral ünnepel!
S hála-pénzét csak ősszel szórja
már deres földre, ahogy kell!

Jártó Róza: A veréb álma

Én már voltam sas,
egyszer nagyon régen,
de kitették a szűröm
egy sötét éjen’.
Itt nincs már helyed,
fészked már enyém!
Neked meg jusson
a penészes kenyér!...

Én már megtanultam,
verébként élni,
verébként szárnyalni,
fel - fel az égig!

Hamarosan elérem
a felkelő napot,
s álmodom a
szebb jövőt,
mint a Sasok!