Új
témánk: a zenés-versek.
Itt
egy kicsit eltérünk az Örökbecsűek zenéitől, amelyre feltétlenül jellemző az
eredeti számok hangzási hűsége. Itt ugyan szintén az örökbecsű zeneszámok
szólalnak meg, de hangos versekkel összeszőve, a versek Jártó Róza saját
hangjával készültek.
Ugyanis
a megjelent Golgoták és kisdedek c. könyvéhez írt múltkori zeneszámok egy
részét továbbfejlesztettük, és zenés-verset készítettünk belőle. Ezekre
jellemző, hogy nem dalszerűen ütemesen szótagolva olvadt össze a zene a
verssel, hanem megőrizve a versmondás és a zenei kifejezés szabad ritmusát,
nyeri el végleges formáját. A kísérlet bevált, a jövőben ilyen stílusban
kívánunk a versek szerzőjével további zenés versekkel előrukkolni.
Kellemes
zenés-vers hallgatást kívánunk: Jártó Róza és Derkovats Gyula
01 Ima Szent
Ritához (Zene: C. Franck nyomán)
A
francia Cézar Franck szimfóniájából választott, átírt zenemű különlegesen,
szépen formálja meg hősünk, Szent Rita alakját, mindazonáltal igazi ima is
hozzá. A középső részben még a szent különös, zaklatott életére is utal,
amelyet az ima ismétlése old fel. A vers szavai őszinték, és odaadóak. A zene
és vers itt mélységesen egymásra talált…
Jártó Róza: Ima Szent Ritához
Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!
Krisztus választott jegyese,
Ki hitben kedvese,
Ki hitben kedvese.
Életed kísérte bánat, és anyai gyász,
Mégis kezed nyújtod a vétkezőnek,
Akit a nép gyaláz,
Akit a nép gyaláz.
Szent Rita, ki vagy türelem,
A lelkierő, lángoló példaképe,
Kérj nekem szent lelkierőt,
Kérj nekem szent lelkierőt.
Mutasd meg nékem a helyes utat,
Melyet vak szemem hiába kutat,
Hogy álljam e harcot, kitartsak,
Hogy álljam e harcot, kitartsak.
Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!
Krisztus választott jegyese,
Ki hitben kedvese,
Ki hitben kedvese…
2014.
02 Elengedhetetlen
(Zene: A. Dvorak nyomán)
A mű alcíme lehetne „Requiem egy kisdedért”, mert a
zene igazából Dvorak Requiem-jéből került átdolgozásra. A szépséges oratórium
tétele az Agnus Dei (Isten báránya) motívumára épül, ami nagyon harmonizál a
vers mondanivalójával. Ez egy anya önmagában, sokszor megélt requiemje,
amelyben kisdedét sohasem tudja elengedni… lélekemelő versben, templomi
akusztikájú zenével…
Jártó Róza:
Elengedhetetlen
Mondanád, hogy
engedd el a kezét,
pedig tudod,
ezt nem lehet.
Mindig mellette álmodom,
ha álomra hajtom fejemet.
Nekem is volt egy álmom,
amit már csak én siratok, s
harminc év távlatából is
a karomban ringatok.
Neki mesélem a szellőt,
amint viszi a lelkemet,
vele kergetem a felhőt,
Ő az én örök gyermekem.
Hallom a kacagását,
ami soha meg nem esett,
óvón karom nyújtom felé,
pedig ő soha el nem eshet.
Ha üres órámba’ rágondolok,
s a kérdést felteszem,
vajh’ mi lehetett volna Ő
ha megéli az életet.
Lett volna Nobel-díjas költő,
vagy egy aranykezű sebész,
vagy egy kőműves,
ki mesevárat épít,
melynek toronyablaka
a felhők fölé néz.
Bármi is lehetett volna… ,
a sorsa mégis az lett,
hogy meséljek Neked róla,
s ki velem eztán’ mindig itt lesz.
2014.
