2014. május 14., szerda

Zenés versek

Új témánk: a zenés-versek.
Itt egy kicsit eltérünk az Örökbecsűek zenéitől, amelyre feltétlenül jellemző az eredeti számok hangzási hűsége. Itt ugyan szintén az örökbecsű zeneszámok szólalnak meg, de hangos versekkel összeszőve, a versek Jártó Róza saját hangjával készültek.
Ugyanis a megjelent Golgoták és kisdedek c. könyvéhez írt múltkori zeneszámok egy részét továbbfejlesztettük, és zenés-verset készítettünk belőle. Ezekre jellemző, hogy nem dalszerűen ütemesen szótagolva olvadt össze a zene a verssel, hanem megőrizve a versmondás és a zenei kifejezés szabad ritmusát, nyeri el végleges formáját. A kísérlet bevált, a jövőben ilyen stílusban kívánunk a versek szerzőjével további zenés versekkel előrukkolni.
Kellemes zenés-vers hallgatást kívánunk: Jártó Róza és Derkovats Gyula

01 Ima Szent Ritához (Zene: C. Franck nyomán)

A francia Cézar Franck szimfóniájából választott, átírt zenemű különlegesen, szépen formálja meg hősünk, Szent Rita alakját, mindazonáltal igazi ima is hozzá. A középső részben még a szent különös, zaklatott életére is utal, amelyet az ima ismétlése old fel. A vers szavai őszinték, és odaadóak. A zene és vers itt mélységesen egymásra talált…


Jártó Róza: Ima Szent Ritához
Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!
Krisztus választott jegyese,
Ki hitben kedvese,
Ki hitben kedvese.

Életed kísérte bánat, és anyai gyász,
Mégis kezed nyújtod a vétkezőnek,
Akit a nép gyaláz,
Akit a nép gyaláz.

Szent Rita, ki vagy türelem,
A lelkierő, lángoló példaképe,
Kérj nekem szent lelkierőt,
Kérj nekem szent lelkierőt.

Mutasd meg nékem a helyes utat,
Melyet vak szemem hiába kutat,
Hogy álljam e harcot, kitartsak,
Hogy álljam e harcot, kitartsak.

Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!
Krisztus választott jegyese,
Ki hitben kedvese,
Ki hitben kedvese…

2014.


02 Elengedhetetlen (Zene: A. Dvorak nyomán)
A mű alcíme lehetne „Requiem egy kisdedért”, mert a zene igazából Dvorak Requiem-jéből került átdolgozásra. A szépséges oratórium tétele az Agnus Dei (Isten báránya) motívumára épül, ami nagyon harmonizál a vers mondanivalójával. Ez egy anya önmagában, sokszor megélt requiemje, amelyben kisdedét sohasem tudja elengedni… lélekemelő versben, templomi akusztikájú zenével…


Jártó Róza: Elengedhetetlen

Mondanád, hogy
engedd el a kezét,
pedig tudod,
ezt nem lehet.
Mindig mellette álmodom,
ha álomra hajtom fejemet.

Nekem is volt egy álmom,
amit már csak én siratok, s
harminc év távlatából is
a karomban ringatok.

Neki mesélem a szellőt,
amint viszi a lelkemet,
vele kergetem a felhőt,
Ő az én örök gyermekem.

Hallom a kacagását,
ami soha meg nem esett,
óvón karom nyújtom felé,
pedig ő soha el nem eshet.

Ha üres órámba’ rágondolok,
s a kérdést felteszem,
vajh’ mi lehetett volna Ő
ha megéli az életet.

Lett volna Nobel-díjas költő,
vagy egy aranykezű sebész,
vagy egy kőműves,
ki mesevárat épít,
melynek toronyablaka
a felhők fölé néz.

Bármi is lehetett volna… ,
a sorsa mégis az lett,
hogy meséljek Neked róla,
s ki velem eztán’ mindig itt lesz.


2014.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése