Zenés versek

Új témánk: a zenés-versek.

Itt egy kicsit eltérünk az Örökbecsűek zenéitől, amelyre feltétlenül jellemző az eredeti számok hangzási hűsége. Itt ugyan szintén az örökbecsű zeneszámok szólalnak meg, de hangos versekkel összeszőve, a versek Jártó Róza saját hangjával készültek.

Ugyanis a megjelent Golgoták és kisdedek c. könyvéhez írt múltkori zeneszámok egy részét továbbfejlesztettük, és zenés-verset készítettünk belőle. Ezekre jellemző, hogy nem dalszerűen ütemesen szótagolva olvadt össze a zene a verssel, hanem megőrizve a versmondás és a zenei kifejezés szabad ritmusát, nyeri el végleges formáját. A kísérlet bevált, a jövőben ilyen stílusban kívánunk a versek szerzőjével további zenés versekkel előrukkolni.

Kellemes zenés-vers hallgatást kívánunk: Jártó Róza és Derkovats Gyula

01 Ima Szent Ritához (Zene: C. Franck nyomán)

A francia Cézar Franck szimfóniájából választott, átírt zenemű különlegesen, szépen formálja meg hősünk, Szent Rita alakját, mindazonáltal igazi ima is hozzá. A középső részben még a szent különös, zaklatott életére is utal, amelyet az ima ismétlése old fel. A vers szavai őszinték, és odaadóak. A zene és vers itt mélységesen egymásra talált…

Jártó Róza: Ima Szent Ritához

Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!

Krisztus választott jegyese,

Ki hitben kedvese,

Ki hitben kedvese.

Életed kísérte bánat, és anyai gyász,

Mégis kezed nyújtod a vétkezőnek,

Akit a nép gyaláz,

Akit a nép gyaláz.

Szent Rita, ki vagy türelem,

A lelkierő, lángoló példaképe,

Kérj nekem szent lelkierőt,

Kérj nekem szent lelkierőt.

Mutasd meg nékem a helyes utat,

Melyet vak szemem hiába kutat,

Hogy álljam e harcot, kitartsak,

Hogy álljam e harcot, kitartsak.

Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!

Krisztus választott jegyese,

Ki hitben kedvese,

Ki hitben kedvese…

2014.

02 Elengedhetetlen (Zene: A. Dvorak nyomán)

A mű alcíme lehetne „Requiem egy kisdedért”, mert a zene igazából Dvorak Requiem-jéből került átdolgozásra. A szépséges oratórium tétele az Agnus Dei (Isten báránya) motívumára épül, ami nagyon harmonizál a vers mondanivalójával. Ez egy anya önmagában, sokszor megélt requiemje, amelyben kisdedét sohasem tudja elengedni… lélekemelő versben, templomi akusztikájú zenével…

Jártó Róza: Elengedhetetlen

Mondanád, hogy

engedd el a kezét,

pedig tudod,

ezt nem lehet.

Mindig mellette álmodom,

ha álomra hajtom fejemet.

Nekem is volt egy álmom,

amit már csak én siratok, s

harminc év távlatából is

a karomban ringatok.

Neki mesélem a szellőt,

amint viszi a lelkemet,

vele kergetem a felhőt,

Ő az én örök gyermekem.

Hallom a kacagását,

ami soha meg nem esett,

óvón karom nyújtom felé,

pedig ő soha el nem eshet.

Ha üres órámba’ rágondolok,

s a kérdést felteszem,

vajh’ mi lehetett volna Ő

ha megéli az életet.

Lett volna Nobel-díjas költő,

vagy egy aranykezű sebész,

vagy egy kőműves,

ki mesevárat épít,

melynek toronyablaka

a felhők fölé néz.

Bármi is lehetett volna… ,

a sorsa mégis az lett,

hogy meséljek Neked róla,

s ki velem eztán’ mindig itt lesz.

2014.