Petőfi
Sándor világhírű verse a mai napig sok magyar zenészt megihletett.
Évek
óta születtek erre a versre megzenésítések, jellemzően vidám hangulatú
dalokban, könnyű zenei műfajban.
Most
mi is elhatároztuk, hogy a „Dallamokkal ölelt rímek” kategóriánkban kifejezzük
odaadó tiszteletünket, szeretetünket e nagyszerű vers iránt.
A mi
elképzelésünk erről a versről nem a zenei „megmodernizálás” törekvése. Mi a
vers születési idejében uralkodó hagyományos szellemből indultunk ki.
Meggyőződésünk, hogy a korhűség szentsége megőrzésével jobban gazdagítjuk a
róla alkotott emlékképet.
Ugyanez
jellemzi a videós bemutatását is. Nem őszi természeti képeket, sírokat,
ölelkező párokat igyekeztünk bemutatni. Ezek csak elvonják a figyelmet a vers
mély gondolatiságáról, és azt sugallják, képzeld ilyennek, amilyennek mutatjuk…Mi
meghagytuk a gondolati szabadságot, érezze mindenki olyannak a versben
megjelenő gondolatokat, amilyennek akarja. Egyedül a versben idézett költő és
hitvese bemutatását céloztuk, azt is korabeli ábrázolásában. A fényképek
Nagykárolyban az egykori Aranyszarvas fogadóban készültek, ahol a költő a
feleségével többször megfordult. A fogadó nagytermében található freskó képek
az ő emléküket hordozza, a hálás utókor szellemeként. Ide sorolható az ugyanitt
található korabeli festmény is, amely egy itteni bálban mutatja őket.
A
zenemű egy szimfonikus költemény, és illeszkedve a költő korai halálának
megsejtéséhez, nem egy vidám dal, hanem inkább a vers gondolatiság feszültségét,
komolyságát jeleníti meg. A zene ritmusa híven követi a vers hexameter szerű
ritmusát. A feszültség oldása céljából, ellenpont-ritmusként, a három versszak
közé két közdarab került, keringő-tánc ritmusban. Az első szólamot egy férfi
bariton énekli, amelyhez második szólamként kötődik egy szoprán női énekhang, a
verselés Jártó Róza hangja.
A
Dallamokkal ölelt rímek műfajban megírt darabunk megszületését a Róza &
Julius kiadónk gondozta, Róza és Julius, valamint az R&J Szimfonikusok és
Stúdió közreműködésével. A videó képek eredetijeiért köszönet illeti Sróth Ödön
nagykárolyi költőt, és Bikfalvi Zsolt fotóművészt.
Minden
magyar ismeri e verset, ehelyett egy rövid részt mutatunk be Enyedi Anna
Regina: Az egykori Aranyszarvas Fogadó c. leírásából, Petőfi szavait idézve.
Fogadják
tőlünk szeretettel ̶ Róza és Gyula.
„Ez időtől számítom életemet”
Petőfi egyik Kerényi Frigyesnek címzett levelében emlékezett vissza kedves
élményre, amikor 1847 május 15-én újra Nagykárolyba érkezett:
„… itt ismertem meg Juliskámat, a világ legdicsőbb leányát. (…) Barátom,
leírnám őt neked, de a nap közepébe kellene mártani tollamat, hogy egész
fényében, forróságában leírhassam lelkét!
Amott a fogadóval átellenben a kert és benne a fák, melyek alatt először
láttam őt (…) délután 6 és 7 óra között. Ez időtől számítom életemet, a világ
létét… azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt, akkor lett a
nagy semmiségben a világok milliója, és szívemben a szerelem… mindezt
Juliskámnak egy pillantása teremté. Édes elandalodással nézek át ama kert fáira
és áldást mondok még arra is, ki őket ültette.”
Elérhetőségek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése